Csináld magad! meghívók nagy választékban, alacsony áron, gyors átfutással. Az angol DIY – Do It Yourself kifejezés, a Csináld magad rövidítése. Ennek szellemében terveztünk és készítünk már évek óta Csináld magad! meghívókat. A lényeg, hogy mi mindent kitalálunk és előkészítünk, nektek csak össze kell állítani belőle a kész meghívót. Így kiváló minőségű meghívót kaptok olcsón és Ti magatok is részt vesztek a készítésben.

Csináld magad! meghívók – jó a kézügyességed?

Amikor felvetődött bennünk a Csináld magad! meghívók ötlete, az volt az első gondolatunk, hogy az egyes munkafázisok elvégzése mennyire lesz nehéz számotokra. Mert igazából szinte minden meghívónkban vannak különböző kézzel végzett fázisok, de mi rendelkezünk a szükséges tudással és gyakorlattal is. Ezért hát kifejezetten olyan meghívókat kezdtünk el tervezni, amelyek kézi összeállítása a lehető legegyszerűbb. De legalábbis nem nehéz, illetve otthoni körülmények között is könnyen kivitelezhető. Valamint néhány önként jelentkező ügyfél segítségével és különböző workshopokon teszteltük is, hogy mennyire nehéz illetve könnyű az adott meghívók elkészítése.

Néhány konkrét részletet is fogunk majd mutatni, de általánosságban elmondható, hogy a Csináld magad! meghívók elkészítése tök könnyű! A lényeg pedig igazából az, hogy mivel ezeket a fázisokat Ti csináljátok meg, így annak az árát értelemszerűen nem érvényesítjük. Vagyis alacsonyabb áron kapjátok meg ugyanazt a meghívót, sőt még hamarabb is. És ez a konstrukció számotokra semmilyen kockázattal nem jár, írjuk is, hogy miért!

Csináld magad! a meghívódat, biztosan nem veszíthetsz

1. A legtöbb munkafázis minimális kézügyességgel elvégezhető, semmilyen speciális szaktudást nem igényel. Az első néhány darab elkészítésénél bele lehet jönni, azután a többi már nagyon könnyen fog menni.
2. Minden Csináld magad! meghívó kollekciónknál részletesen leírjuk a munkafázisokat, így még a rendelés előtt tájékozódhattok a konkrétumokról.
3. Az újabb kollekciók esetében már step-by-step fotósorozatot és/vagy DIY videót is készítettünk. Ezek megnézve biztos, hogy minden kétségetek szertefoszlik!
4. Ha az átnézett anyagok kapcsán mégis kérdésetek támadna, írjatok, hívjatok minket bármikor nyugodtan, örömmel adunk felvilágosítást!
5. Ha személyesen veszitek át a DIY pakkot, akkor élőben meg is mutatjuk és el is magyarázzuk az összeállítást. Így még ezen a ponton is visszafordulhattok! 🙂
6. De ha mégis úgy alakulna, hogy csak a készítés során derül ki, hogy ez nektek nem megy, vagy egyszerűen csak meggondoljátok magatokat, akkor sem kell kétségbe esnetek!
7. Egyrészt utólag is szívesen állunk rendelkezésetekre egy gyors telefonos segítség erejéig.
8. Másrészt az átvételt követően vissza is hozhatjátok az alkatrészeket, ha úgy döntenétek, hogy mégsem akarjátok Ti összerakni. Zárójelben szeretnénk csak megjegyezni, hogy ez egyetlen alkalommal sem fordult még elő. Mindenki aki elvitte a Csináld magad! csomagot, kisebb-nagyobb segítséggel, meg is tudta csinálni.

Mi több, a legtöbb pártól azt a visszajelzést kaptuk, hogy nemcsak, hogy nem volt probléma, hanem kifejezetten könnyen ment és nagyon élvezték is. Mindezek miatt bátran ajánljuk a Csináld magad! meghívók rendelését mindenkinek!

Csipkés-zsinóros Csináld magad! meghívók

Egyik legnépszerűbb a Csináld magad! meghívók között a Beauty Flower #07 kollekció aminek három változatát is választhatjátok. Az eredeti Beauty Flower #07 csipkés esküvői meghívót kraft papírból készítve, négyféle grafikával kérhetitek.

Csináld magad! meghívók: mi már mindent előkészítettünk nektek csak össze kell állítani a meghívótokat, kiváló minőség alacsony áron

A nyomtatott kártyát kell csak a tasakba beragasztani, majd az egészet összehajtani, a csipkével és a zsinórral átkötni és ennyi.

 

A Beauty Flower #07 Fall őszi kollekcióban négy különböző színű tasakot kombináltunk összesen 8 féle vízfestékes virággrafikával.

Csináld magad! meghívók: mi már mindent előkészítettünk nektek csak össze kell állítani a meghívótokat, kiváló minőség alacsony áron

Más a tasak, más a grafika, de a készítés ugyanaz.

 

Ehhez a kollekcióhoz készítettünk egy Csináld magad! fotósorozatot, amelyben lépésről-lépésre bemutatjuk a meghívó készítését.

Csináld magad! meghívók: mi már mindent előkészítettünk nektek csak össze kell állítani a meghívótokat, kiváló minőség alacsony áron

Meghívó készítés lépésről-lépésre.

 

Valamint készítettünk egy Csináld magad! videót is.

Forever Begins bordűrös Csináld magad! meghívók – öt különböző változatban

Fehér gyöngyházfényű, aranyozott béléssel és 13 színváltozatban kínáljuk a Forever Begins – Pearl Innocence geometrikus Csináld magad! meghívókat.

A Rustic Elegance aranybéléses meghívó rusztikus béléseit négy színváltozatban kínáljuk, amelyekben a bélés és a bordűr karton is a borítékkal egyező színű.

A gyöngyházfényű papíros kínálatot bővítettük a Forever Begins  – Opale Warm aranybéléses meghívóival, amelyben halvány krém színű papírból készítettük a bélést.

A Forever Begins – Silver Edition ezüst esküvői meghívóit három különböző szürke borítékkal kínáljuk. Ezekben halvány szürke papírból készítettük a bélést, ezüst fólianyomással.

2021-ben is bővítettük a sorozatot: a 3 Seasons Edition három színváltozatát a korábbi rusztikus bélésekből terveztük. A bélések színéhez passzoló különleges borítékokkal egészen új színkombinációkat alkottunk.

Különleges formatervezésű bélelt borítékos bordűrös meghívó aranyozott díszítőmotívummal öko-papíron, letisztult tipográfiával

Sötét, natúrzöld boríték és halványabb, pasztell kivi zöld bélés és bordűr – igazi greenery színkombináció.

 

Ennek a meghívónak a Csináld magad! elkészítése tényleg nagyon egyszerű. Mindössze a nyomtatott meghívókártyát kell ráragasztani a pár mm-el nagyobb, színes bordűrkártyára. Ennek bemutatására nem is készítettünk step-by-step galériát, sem videót. Csináltunk viszont két érdekességnek számító képsorozatot, amelyekből azért nagyjából látszódik a meghívó elkészítésének folyamata. Mindkettő egyedi megrendelésre készült változat, az első csak egyedi tipográfiával, a második egyedi névaranyozással készült.

Csináld magad! meghívók: mi már mindent előkészítettünk nektek csak össze kell állítani a meghívótokat, kiváló minőség alacsony áron

A Forever Begins DIY kit alkatrészei: boríték, bélés, bordűr- és meghívókártya.

 

Az egyedi névaranyozással készített változatot nemrég egy insta storyban publikáltuk, ennek a képkockáit tudjátok megnézni némi magyarázó szöveggel kiegészítve.

A Csináld magad! fotósorozat összes felvételét pedig ebben a galériában találjátok meg. A teljes képsorozatot látva talán könnyebben meg lehet érteni a készítés folyamatát.

A bélelt boríték elkészítése sem igazán bonyolult. Erről már korábban egy másik bélelt borítékos meghívó kapcsán készítettünk egy videót.

 

A Natural Dream csipkés kraft meghívó Csináld magad! konstrukciójáról pedig nemrégiben írtunk egy külön cikket, abban egy csomó hasznos infót találtok.

Tasakos csipkés kraft meghívó – DIY konstrukcióban, kedvező áron

 

Pecsételéssel készíthető Csináld magad! meghívók

A vintage illetve rusztikus hangulatú képeslap aranyozott keretes meghívó a Postcard Romance Rustic kollekció, amelyet postai pecsétekkel díszíthetitek.

Csináld magad! meghívók: mi már mindent előkészítettünk nektek csak össze kell állítani a meghívótokat, kiváló minőség alacsony áron

A postai bélyegzőket, különböző színű tintával, Ti magatok nyomhatjátok rá a képeslapos meghívó hátoldalára.

 

És erről is készítettünk egy Csináld magad! videót:

 

Egyedi pecséttel díszíthetitek a meghívótokat és a hozzá tartozó borítékot ha a Simple Amazing Stamped meghívót rendelitek. Ez az egyik legkönnyebben elkészíthető a Csináld magad! meghívók kínálatában.

Csináld magad! meghívók: mi már mindent előkészítettünk nektek csak össze kell állítani a meghívótokat, kiváló minőség alacsony áron

A borítékra és a meghívóra is rányomhatjátok az egyedi pecsétet.

 

Valamint egy videót is megnézhettek az egyedi pecsétes Csináld magad! meghívók készítéséről.

 

A Simple Amazing Laced meghívó pedig szintén csipkés-zsinóros díszítéssel készül, nézzétek meg, hogyan!

Még több Csináld magad! meghívó

Folyamatosan bővülő meghívó kollekciónkban kiemelt figyelmet fordítunk a DIY azaz Csináld magad! konstrukcióban is elérhető meghívókra. Főleg azért, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján ez egy sokak által kedvelt, népszerű megoldás. De azért is, mert úgy gondoljuk, hogy a manapság elérhető óriási meghívó kínálatban, a Csináld magad! meghívók valódi alternatívát jelentenek. Fontos hozzáadott értéket jelenthet, ha Ti magatok készíthetitek el a meghívótokat, ezáltal még személyesebbé és különlegesebbé téve azt.

Az új meghívók tervezése mellett pedig a terméktámogatásra is nagy figyelmet fordítunk. Terveink szerint minden Csináld magad! konstrukciós meghívóhoz készítünk majd step-by-step fotógalériákat és DIY videókat egyaránt.

Csináld magad! meghívók kínálatának teljes választékát itt tudjátok megnézni.