Elkészült a 2016-os kollekció

Nagyon büszkék vagyunk a 2016-os kollekciónkra, mert rengeteg munka fekszik benne és úgy gondoljuk, hogy sikerült minden ötletünket a kitűzött magas színvonalon megvalósítani. Össze sem tudnánk számolni, hogy hány ezer munkaórát fordítottunk a 2016-os kínálat elkészítésére, rengeteg új meghívót terveztünk az év folyamán és a kollekció összeállításakor sokat közülük el kellett engednünk, mert így is nagyon sok új meghívó került bele.

Rengeteg mintadarabot készítettünk, sok különböző papírra és eltérő nyomtatási eljárásokkal készítve, hogy végül olyan, már kimunkált darabokat tudjunk a nagyközönség elé tárni, amelyek minden elemükben hibátlanok.

Már a nyár elejétől folyamatosan jártunk az ügyfeleink esküvőire, hogy az elkészült mintadarabokat befotózzuk, ennek ellenére is sajnos sokat kellett azután stúdióban elkészíteni, amelyeknél bér nem tudtunk olyan gyönyörű dekorációkat készíteni, mint egy-egy esküvőn, de azért így is sok szép fotót tudtunk készíteni. Talán kicsit túlzásba is estünk, mert van olyan meghívó család, amiről 700-800 képet készítettünk, összesen pedig több mint 30000 felvételt töltöttünk fel a honlapunkra, de azért csináltuk így, hogy egy-egy meghívót tényleg alaposan meg tudjanak nézni az érdeklődők, hogy minél teljesebb képet kaphassanak azok is, akik esetleg külföldön élnek vagy más okból nem tudnak eljönni a bemutatótermünkbe, hogy élőben is megnézzék a kínálatot. Egyébként minden kollekciónál van általában öt-hat kiemelt fotó, elég csak ezeket megnézni, ha pedig valaki szeretne több képet is látni, akkor megnézheti a teljes sorozatot.

A korábbi években már bizonyított, sikeres meghívóinkat sok apró részletben továbbfejlesztettük, felújítottuk, számos új színváltozatot terveztünk, bővítettük a papírok választékát és még számos további egyedi újítást vezettünk be a különböző típusoknál.

Az egyik legkedveltebb dobozos meghívónk a Harmony White, amit kibővítettünk, így már öt különböző színű doboz választható és két eltérő tipográfiával rendelhető.

De nem csak ez a dobozos meghívónk közkedvelt, hanem úgy általában ez a kivitelezés nagyon népszerű, ezért ennek kínálatát a korábbi öt választható meghívóról tizenötre növeltük, így sok szép doboz és rengeteg ötletes megoldás közül lehet immár választani. Ezek közül is igazán különleges a Sparkle and Shine kollekció, amelyet minden kompromisszumtól mentesen terveztünk meg és készítettünk el, így a felhasznált alapanyagokat és megoldásokat tekintve, egy rendkívül különleges és extra megjelenésű meghívó készült, igaz nem olcsó.

Egy másik különleges és sokak által kedvelt kivitelezési megoldás a bélelt boríték, amelyet minden esetben egyedileg készítünk, így a boríték és a bélés is szabadon változtatható. Az év folyamán rengeteg új papírból készítettünk borítékot, így már közel ötven féle választható, az új béléseket összeszámolni sem tudjuk és a kollekciók számát pedig több mint tízzel növeltük. Bár mindegyiket nagyon szeretjük, mégis szeretnénk kiemelni a Remember Me kollekciót, aminek a bélését három színváltozatban, letterpress nyomtatással készítettük el, közülük is a piros papíron arany nyomtatás az amit talán nem is kell különösebben dicsérni, mert a fotók önmagukért beszélnek.

Terveztünk egy vadonatúj fotós minikollekciót Photo & Typo néven, amiben összesen 22 féle design-t kínálunk, közös jellemzőjük, hogy a fotó és a tipográfia nagyon erőteljesen jelenik meg és e két komponens egyedi kombinációja adja a meghívók extra különlegességét.

Szintén nagyon népszerűek a kraft papírból készült különböző meghívók, amelyekből már korábban is elég nagy volt a választékunk, de most sok új típust terveztünk és ezek között is nagyon különlegesnek tartjuk a gyönyörű fehér csipkepánttal készült változatokat: a Beauty Flower #07 egy egyszerűbb, stancolt tasakos megoldás a Kraft and Lace pedig egy szuper, dobozos kivitelezésben készült.

Sok olyan meghívót is készítettünk, amelyeknek van egy alap kínálata és mellette egy kraft papíros változata is. Ez nem pusztán annyit jelent, hogy az adott meghívót egyszerűen kraft papírra nyomtatjuk, hanem a kraft verziókat kifejezetten a papír alapszínéhez és egyéb jellemzőihez igazítva tervezzük meg és sok esetben más grafikával is készítjük. A Wedding Airlines kollekció alap verziója hat különböző szín- és grafikai változatban egy nagyon ötletes, jópofa és egyedi megoldás modern köntösben, míg a kraft papírból készült változata kifejezetten vintage hatású a korabeli grafikáknak és betűtípusoknak köszönhetően.

A nemzetközi trendeket is figyelemmel kísérve szenzációs új ötletekkel bővítettük a fólia nyomásos, aranyozással készült meghívóink kínálatát, amelynek teljes választékát itt találjátok: Foil Pressed meghívók. Nehéz bármelyiket is kiemelni ezek közül, mert ezzel a technológiával olyan változatos megoldások készíthetők, hogy egyik jobb mint a másik. A Garden Party meghívónál az arany fólia nyomást, színes digitális nyomtatással kombináltuk, az eredmény egy parádésan vidám, gyönyörű meghívó. A Cool Style kollekció teljes egészében fehér fólia nyomással készült, sok olyan extra különleges papírra, amelyek más eljárással nem nyomtathatók.

Technológiai újítások tekintetében is szeretnénk naprakészek maradni, ezért egy új kivitelezési eljárással, a digitális fehér nyomtatással is terveztünk néhány különleges kollekciót.

Azoknak a pároknak is szeretnénk kedvezni, akik a meghívójuk készítésében részt kívánnak venni, ezért a DIY-Csináld magad kategóriát és az egyedileg, kézzel készülő Handcraft Pieces kategóriát is sok új meghívóval bővítettük.

A mini tasakos meghívóink kínálatát is bővítettük, ablakos, gyöngyházfényű papírból stancolva, szalaggal díszítve, valamint dombor- és fólianymással készítve is választható.

Ezeken kívül pedig sok egyedi ötletből terveztünk csodaszép és különleges meghívókat:

A Bee Mine kollekció kézzel rajzolt egyedi grafika felhasználásával készült meghívó, egy megkapóan kedves méhecske párral.

A nagyon vicces grafikával készülő Hommage Tim Burton kollekció akkor az igazi ha fotó alapján a párról megrajzolt egyedi grafikával készül.

Az Only You és Only You 2 örök klasszikusok, amelyeket rengeteg színváltozatban, sokféle pékzsineggel és számtalan borítékkal rendelhető.

Ugyanígy órási választékban rendelhető a sokak által kedvelt Pictogram Story, aminek egyik egyedi különlegessége, hogy a tapasztalataink alapján mindenki imádja.

Amerikai mintára terveztük a Bay Leaf kollekciót, amelynél nem csak meghívót készíthetünk, hanem számtalan különböző ültető- és menükártyát, std kártyát, köszönetcímkéket, boroscímkét, rsvp kártyát, lufiképeslapot, ajándékdobozkát, ragasztott vagy csipeszelt ültetési táblához lapokat, lényegében szinte bármilyen kiegészítőt, amelynek csak a fantázia – és az esetleges technológiai korlátok – szabnak határt.

A letisztult és elegáns megoldások kedvelőinek modern, klasszikus és romantikus megoldásokat is kínálunk:
– a Casual Elegance kollekció négyféle hangulatú tipográfiával és számtalan színes tasakkal rendelhető
– a Typography Minimal három különböző modern tipográfiával, papírra és enyhén átlátszó transzparens papírra nyomtatva és számtalan színes tasakkal rendelhető
– a De La Mer kollekció kék színekkel, kifejezetten tengeri, vizi, hajós szellemben készült, míg a One Moment kollekció egy klasszikus hollywood-i hangulatot idéz meg

A Vanilla Blossom kollekció sok gyönyörű és vidám színnel, stílusos tipográfiával és kézzel ragasztott tortacsipke díszítéssel készül.

Szívünk szerint az össze meghívónkat felsorolnánk, mert mindegyiket úgy terveztük, hogy legyen benne valami egyedi és különleges, amitől egy picit többé válik, mint egy sima, a funkcióját betöltő meghívó, egy picit megmutatkozik benne a pár stílusa, gondolatai és ízlése, az esküvő hangulata és az a megfoghatatlan dolog, amitől ők maguk és a közös szerelmük igazán egyedi.