Hogy lehet biztosan minden rendben az esküvőtökre?

Nem könnyen. A jól elkészített esküvői meghívó mellett számos részletre kell még figyelnetek, mert megannyi történetet olvasunk arról, hogy foltos volt menyasszonyi ruha, hogy nem készült el a torta, a dekoros kihagyta a főasztalt, a vőfély már éjfél körültől nem volt sehol, a fotós visszamondta, ha pedig ott volt, a készült képeket tragikusnak látta a pár, amelyeket ráadásul az esküvő után három hónappal úgy kellett elkönyörögni, de szimultán esküvőről is hallottunk, jó buli volt, vegyült a két násznép, csak éppen nem úgy tervezték.

  

D. Tóth Kriszta – esküvői videó

Amilyen remek esküvőt szeretnétek, annyira remek szolgáltatókat válasszatok.

Nem könnyű, de vannak olyan kritériumok, amelyeket, ha szem előtt tartotok, nem érhet csalódás  benneteket.

Hogy ki a jó és korrekt – nos névsorral nem tudok segíteni, de azzal igen, hogy felsorolom, megállapodás előtt mire érdemes figyelnetek:

  • Informatív, igényes honlapokat böngésszetek inkább – honlapot bárki készíthet, nézzétek meg a tartalmát.
    Fontos, hogy cégnév, adószám, cégjegyzékszám, elérhetőség (nem csupán gmailes mail) szerepeljen, és könnyen megtalálhassátok az Általános Szerződési Feltételek menüt, amelynek alapján legalább előzetesen tájékozódni tudtok egy csomó feltételről. Sok-sok egyedi kérésnek megfelelő árlistát, teljesítési feltételt persze képtelenség volna felsorolni, de egy ÁSZF – elnevezésének is megfelelően – az alapvetésekről biztosan tájékoztat.

Szervezés: Királyi esküvők

  • Szépek a referenciák, jók az általános feltételek: kérj konkrét ajánlatot. A válasz a tartalmánál is többet mutat: kaptok egy sablonlevelet vagy kaptok egy személyes hangvételű, ajánlatot? Én a személyes hangvételűnek örülnék. Sokat mond az írójáról, ha minden kérdésedre válaszol vagy, ha kérdései vannak, felteszi, és nem kevésbé fontos, hogy összeszedett, helyesírási hibáktól mentes választ kapj.
  • Nézzétek meg magatoknak!
    Sok mindent lehet persze webáruházból rendelni, a ruha sem nagy lutri, be lehet menni szalonba és felpróbálni a ruhát, de helyszínt választani, a menüsort kialakítani, és sok mást érdemes úgy választani, hogy láttátok. Azokat a személyeket pedig, akik ott lesznek veletek, csakis egy alapos beszélgetés és kölcsönös szimpátia alapján érdemes bevonni.
  • Minden csodás, minden ígéret csábító, megvan a kémia is – szerződjetek. A szerződést ne ti írjátok. Még ha a legbűbájosabb, csillagot az égből is leígérő szolgáltatóba is botlotok, ha nincs olyan szerződési alapja, amelyet a ti egyedi kéréseitekkel el tud küldeni nektek, felejtsétek el.
    A szerződést alaposan olvassátok el, értsétek meg, mi a ti fizetnivalótok, mi a foglaló és mi az előleg, mit vállal a szolgáltató és mi történik, ha lemondja, ha nem úgy csinálja, ha nem addigra és a többi.


Kondella Misi – fotós

 

  • Csak az aláírt szerződés az érvényes
    Attól, hogy nálatok van a szerződés, még nem a tiétek a szolgáltató. Az esetek 99%ában akkor a tiétek, ha aláírjátok a szerződést és ti kifizetitek a foglalót. Nem szabad meglepődnötök, ha nem fizettétek ki, ha nem írtatok alá és egy kontroll telefonhívás során azt mondja a szolgáltató, hogy aznap máshol lesz, olyan párral, akivel szerződött, aki lefoglalta foglalóval is.
  • Az esküvő napján minden egyben legyen
    Érdemes esküvőszervezőt megbíznotok. Ha a keret nem engedi meg, hogy a teljes folyamatot végigvigye, arra mindenképpen gondoljatok, hogy azon a napon ezer dolgotok lesz, nem nektek kellene a dekorost figyelnetek, a pincéreket navigálnotok, a vendégeitekről már nem is beszélve. Arra az egy napra is kérhettek szervezői segítséget, emellett pedig egy profi ceremóniamesterrel kidolgozott forgatókönyv arra is jó lesz, hogy a például a fotózásra ne lepkehálóval kelljen összefogdosni az alanyokat.
  • Ne dőljetek be a „mindent olcsón, mindent mi magunk” hecckampánynak
    Közismert tény, hogy nagy öröm csinálni, szervezni, elmondani, hogy ti magatok csináltátok. A kérdés, megéri-e. Sok idő, sok utánjárás, semmi nem biztos, jaj, ott derül ki, hogy nem jött el, nincs hová tenni, pinterestről levadászott képekhez képest, hát izé… nem olyan, ledől, eldől, elszakad. Megéri? Nem éri meg. Tökéleteset szeretnétek – nem érthettek mindenhez.

 


Dekoráció: Fleur & Ballon

Álmodjátok meg, vegyetek részt a tervezésben, akár néhány momentum „csináld magad” fázisában, de ha gondtalan, valóban csak örömökkel teli napot akartok, akkor bízzátok magatokat olyan szolgáltatókra, akik értetek vannak.