Grafikai tervezés négy eltérő konstrukcióban

Grafikai tervezés minden meghívó rendelés esetén szükséges. A grafikai tervezés bonyolultsága, általános vagy egyedi jellege között  lényeges különbségek vannak. Kínálatunk nagyon színes, így bőven találtok benne olyan meghívókat, amelyeknél csak egy minimális grafikai tervezésre van szükség. De ha speciálisabb / különlegesebb meghívót szeretnétek ezeknél, akkor az egyes meghívó elemeket is kombinálhatjátok, variálhatjátok. Ha pedig teljesen egyedi elképzeléseitek vannak, akkor nagy örömmel vállaljuk egyedi esküvői meghívótok tervezését is. Alapvetően négy tervezési csomagot kínálunk, amelyek közül Ti is választhattok, de minden egyeztetés során mi is megjelöljük a kéréseitek alapján szükségesnek tartott konstrukciót.

 

Ready to Order – egyszerű grafikai tervezés

Egy alaptervezés, azokra az esküvői meghívó kollekciókra vonatkozik, amelyeket mi már megterveztünk, szerepelnek a kínálatunkban. Ebben az esetben alapvetően az egyedi szöveggel történő megtervezést és nyomdai előkészítést igényli a meghívó. Az egyszerű tervezési díj is két szövegváltozat elkészítését tartalmazza. Tehát ha szeretnétek vacsorás, illetve csak szertartásra szóló meghívót, akkor a második változatért sem kell külön díjat fizetnetek. Az alap grafikai tervezési díj tartalmaz egy javítási azaz korrektúra fordulót. Ez az esetek döntő többségében elegendő szokott lenni, mi magunk is arra törekszünk, hogy a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban készüljön el számotokra a terv.

Grafikai tervezés négy különböző konstrukcióban, a legegyszerűbb tervezéstől, a teljesen egyedi, személyreszabott szolgáltatásig

A Golden Blossoms meghívó család minden részletét gondosan megterveztük: a nevetek kalligrafikus kiemelése a címoldalon szerepel. A hajtott fülek külső oldalán szerepel az idézet, az esküvő dátuma és helyszíne. A belső oldalakon virágos-leveles díszítő motívum, maga a meghívó szöveg, részletes programsor és számos további infó. Minden a helyén van, igazából nincs értelme variálni 🙂

Az egyszerű grafikai tervezés díja az egyes meghívók, valamint a különböző példányszámok illetve kedvezményes szettárak esetében változó. Ezt az alap grafikai tervezési díjat minden meghívó leírásában feltüntetjük.

 

További javítási és áttervezési díjak – Ready to Order konstrukció esetén

  1. Ha a javítás után további módosításokat kértek: az első szövegjavítási fázist követő minden további korrektúra forduló díja 3000 Ft. Ha szövegjavítást kértek, időpontot módosítotok, adatokat cseréltek – pl. telefonszám, e-mail cím, stb. Vagyis ha olyan tartalmi javításokat kértek, amelyeket nekünk nem áll módunkban ellenőrizni, így az általatok adott anyagból tudunk csak dolgozni. Érdemes figyelmesen összeállítanotok a szöveget, hogy elkerüljük a felesleges javítási fázisokat!
  2. Ha a leírásotok és az eredeti minta alapján elkészített grafika mégsem tetszene: az első terv megtekintését követő minden további áttervezési fázis készítése 9000 Ft. Ha minden kéréseteket teljesítjük, az általatok adott instrukciókat figyelembe vesszük. Vagyis ha egyszerűen arról van szó, hogy minden a helyén van, de mégsem vagytok vele elégedettek (nem tetszik, más ötletetek van) és emiatt senki sem hibás. Szívesen egyeztetünk Veletek a megrendelés előtt! Ha valamivel kapcsolatban bizonytalanok vagytok, kérdezzetek minket bátran! Ha kétségetek van, mi nyitottak vagyunk az egyeztetésre. De ha már megcsináltuk, dolgoztunk vele és mást kértek, a plusz munkát felszámoljuk.
  3. Ha simán csak meggondoljátok magatokat: az első terv megtekintését követő új, azaz második terv készítése 9000 Ft. Mondjuk, hogy közben találtok valamit ami jobban tetszik, vagy az egész komcepciót újragondoljátok. Ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy bár a grafikai tervet hibátlanul elkészítjük és nektek is maradéktalanul tetszik, de mégis úgy döntötök, hogy inkább egy másik meghívót szeretnétek. Ez nyilván nem szerencsés forgatókönyv, de ha már megcsináltuk, dolgoztunk vele és mást kértek, a plusz munkát felszámoljuk.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a már elkészült „Ready to Order” tervek, grafikusaink legjobb tudása és szakértelme alapján készültek! Annak egyes részletei – az elrendezés, betűtípusok, arányok, stb. – az általános szakmai elvárásoknak megfelelő és minden más szempontból is kielégítő minőséget képviselnek. Ennek megfelelően a meghívók alapgrafikáját érintő változtatásokat alapvetően nem javasoljuk! Ha mégis úgy érzitek, hogy az eredeti tervet szeretnétek átdolgozni, akkor a következő – Discussion – konstrukcióban leírtak szerint érdemes csinálni.

Az egyszerű grafikai tervezés díja maximum kettő nyelvi/szövegváltozat elkészítését tartalmazza. Amennyiben ettől több eltérő szövegverzióban készül a meghívó, minden további verzió tervezési költsége 3000 Ft/változat.

 

Discussion – személyre szabott grafikai tervezés

Ezt a konstrukciót arra az esetre ajánljuk, ha nem teljesen egyedi, új grafikai tervezést kértek, hanem az esküvői meghívó kollekcióink egyes elemeit szeretnétek egyedileg kombinálni. Mivel minden meghívó grafikai tervezése konkrét megrendelés alapján történik, így nincs akadálya, hogy több megoldást is ötvözzetek. Kiválaszthatjátok bármelyik méretet és formátumot, és kérhetitek azt másik grafikával, betűtípussal, elrendezésben és eltérő kivitelezésben is. Ebbe a konstrukcióba az is belefér, hogy nem kizárólag a mi kínálatunkból választotok valamilyen ötletet, hanem egyéb elképzeléseket kértek megvalósítani. De fontos, hogy más tervező vagy konkurens cég munkájának másolását, ötleteiknek a koppintását nem vállaljuk!

Megrendelésetekhez kérünk mellékelni egy részletes briefet, vagyis egy minden részletet és kérést tartalmazó leírást. Ebben leírhattok minden olyan ötletet, kérést, elképzelést, variációt, stb., amit szeretnétek a grafikai tervekben látni. Mindent amit leírtok megvalósítunk, viszont ha valami kimarad és emiatt további változatokra, módosítási körökre van szükség, annak díját felszámoljuk. Természetesen mi is hozzájárulunk, mi több, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb terv készüljön. Ha valamit nem találunk vagy nem egyértelmű valamely kérésetek, esetleg valamiről látjuk, hogy nem fog működni, akkor szólunk. Nem fogunk direkt rossz tervet készíteni, sőt inkább megpróbálunk segíteni, hogy a lehető legoptimálisabb paraméterekkel készüljön a meghívótok grafikai tervezése.

Ugyanakkor Phobe óta a Jóbarátokból tudjuk, hogy „Minden ember szabadon lehet hülye”, így, ha ragaszkodtok valamihez, akkor meg fogjuk csinálni! 🙂

Ennek a grafikai tervezési konstrukciónak az ára 20 000 Ft. Az előző – Ready to Order – konstrukcióval egyezően ez a díj egy korrektúra fordulót, valamint két szövegváltozat elkészítését tartalmazza.

 

További javítási és áttervezési díjak – Discussion konstrukció esetén

  1. Ha a javítás után további módosításokat kértek: az első szövegjavítási fázist követő minden további korrektúra forduló díja 3000 Ft. Ha szövegjavítást kértek, időpontot módosítotok, adatokat cseréltek – pl. telefonszám, e-mail cím, stb. Vagyis ha olyan tartalmi javításokat kértek, amelyeket nekünk nem áll módunkban ellenőrizni, így az általatok adott anyagból tudunk csak dolgozni. Érdemes figyelmesen összeállítanotok a szöveget, hogy elkerüljük a felesleges javítási fázisokat!
  2. Ha a brief alapján elkészített grafika mégsem tetszene: az első terv megtekintését követő minden további áttervezési fázis készítse 15 000 Ft. Ha minden kéréseteket teljesítjük, az általatok adott instrukciókat figyelembe vesszük. Vagyis ha egyszerűen arról van szó, hogy minden a helyén van, mégsem vagytok vele elégedettek és emiatt senki sem hibás. Szívesen egyeztetünk Veletek a megrendelés előtt! Ha valamivel kapcsolatban bizonytalanok vagytok, kérdezzetek minket bátran! Ha kétségetek van, mi nyitottak vagyunk az egyeztetésre. De ha már megcsináltuk, dolgoztunk vele és mást kértek, a plusz munkát felszámoljuk.
  3. Ha simán csak meggondoljátok magatokat: az első terv megtekintését követő új, azaz második terv készítése 15 000 Ft. Mondjuk, hogy közben találtok valamit ami jobban tetszik, vagy az egész komcepciót újragondoljátok. Ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy bár a grafikai tervet hibátlanul elkészítjük és nektek is maradéktalanul tetszik, de mégis úgy döntötök, hogy inkább egy másik meghívót szeretnétek. Ez nyilván nem szerencsés forgatókönyv, de ha már megcsináltuk, dolgoztunk vele és mást kértek, a plusz munkát felszámoljuk.

 

Mely esetekben ajánljuk

Ennél a konstrukciónál általában az szokott lenni a kérdés, hogy mennyi ötlet/kérés fér bele. Vagyis, hogy hány egyedi kéréstől számítjuk ezt a változatot a Rady to Order egyszerű grafikai tervezés helyett? Illetve, hogy mennyi és milyen mértékű változtatási kérésre van lehetőség, mielőtt átcsúsznánk a következő, teljesen egyedi grafikai tervezési konstrukcióba? Természetesen egyikre sincs számszerű adat. Kevés kérés is lehet annyira bonyolult vagy igényelhet sok időt és nyilván ugyanez igaz lehet fordítva is. Nem tudjuk ezt egzakt módon megfogalmazni, ezért ha felvetődik ez a kérdés, akkor az egyedi kérések függvényében tudjuk az adott projektet beárazni. Azért, hogy mégis megpróbáljunk valami támpontot adni, szeretnénk megmutatni két konkrét példát.

Az első esetben egy már meglévő Greenery meghívó grafikában kértek tőlünk néhány módosítást. Más betűtípust, az eredetitől eltérő színeket és a grafika átszínezését, valamint további geometrikus díszítő elemeket. Az alábbi képen látjátok egymás mellett az eredeti meghívót és a Discussion konstrukcióban kért egyedi változatot.

Grafikai tervezés négy különböző konstrukcióban, a legegyszerűbb tervezéstől, a teljesen egyedi, személyreszabott szolgáltatásig

Balra az eredeti, jobbra pedigg a Discussion konstrukcióban kért módosított változat.

 

És ilyen egy bonyolult brief

A másik „véglet” pedig, amikor egy kiindulási alapnak szolgáló meghívót teljes mértékben újra kell gondolni és szinte semmi sem marad belőle. Erről inkább a kapott briefet szeretnénk bemutatni, mivel a két meghívót össze sem lehet hasonlítani, nem tudjuk így egymás mellé tenni őket.

 

A meghívó alapja a Golden Blossoms Vanilla White amiben az alábbi változtatásokat kérnénk:

– a meghívó elején a nevünket szeretnénk arany fóliaprégeléssel kérni
– de egy másik a Harmony White meghívó betűtípusával
– a meghívó elején lévő virág grafikát nem kérnénk
– a felső fül külső részére nem kérjük a neveket és dátumot
– illetve az alsó részre sem kérjük az idézetet
– de alulra szeretnénk szintén aranyozva a nevünket az idézet helyére
– a virágminták közül a 1. szeretnénk
– és az a kérdés merült fel, hogy ez lehetne arannyal vagy az aranyhoz hasonló színes nyomtatással az eredeti fekete helyett
– a belső fülre szeretnénk kérni a virágmotívumot
– a meghívó belső-középső részére elegánsabb betűtípust/grafikát szeretnénk
– az időpont kiemelése helyett a nevünket tennénk ide az arany klisével
– az alsó részre nem kérjük az egyéb infókat, de szeretnénk egy egyszerű térképet a helyszínek/épületek rajzával
– végül a boríték rendben, de a meghívót a Forever Begins halvány krém színű papírjából szeretnénk

 

Egy ilyen esetben nem csak arról van szó, hogy szinte semmi sem marad az eredeti meghívóból. Hanem főként arról, hogy több munkát igényel az eredetit darabjaira bontani és a megadott részleteket beilleszteni, mint ha teljesen nulláról kezdenénk a tervezést. Arról nem is beszélve, hogy sok olyan részlet lehet, ami jól működik egy másik meghívóban, de ilyen sok helyről összeszedett más részletekkel együtt viszont nem fog. Ha pedig egy ilyen brief alapján, mechanikusan összeállítva kell elkészítenünk a tervet, akkor épp az általunk hozzáadható tudás, tapasztalat és hozzáértés fog belőle hiányozni. Épp ezért az ilyen esetekben célszerű inkább a teljesen egyedi grafikai tervezési konstrukciót választani, mert akkor egészen más metódusban fogunk dolgozni.

 

Ha nem csak a grafikai tervezés változik, hanem a kivitelezés is

Mindeddig a grafikai tervezés kérdéseiről beszéltünk, de a Discussion konstrukció esetében felvetődhet a kivitelezésben kért változás is. Arról van szó, hogy ha egy már meglévő meghívóból indulunk ki, annak megvannak a nyomtatási / gyártási árai. De ezek pontosan arra a kivitelre vonatkoznak, amivel mi kitaláltuk. Ha a grafikai módosítások során olyat kértek, ami az elkészítést is befolyásolja – mint a fenti példában a nevek aranyozása –, akkor a gyártási ár is módosulni fog.

 

Tailor Made – egyedi meghívó grafikai tervezés

Azaz teljesen egyedi meghívó terv készítése, amelyben a grafika és a készítés is mindenben a Ti elképzeléseitek alapján készül.

E grafikai tervezési folyamatnak az alapdíja 30 000 Ft – ám ez változhat a tervezési feladatok bonyolultságától függően. Ez az összeg tartalmazza az egyszeri, személyes konzultációt, amelynek során elmondhatjátok az elképzeléseiteket. Ezek alapján mi tájékoztatunk benneteket a lehetséges grafikai és kivitelezési megoldásokról. Valamint közösen ötletelünk és segítünk kitalálni néhány opcionális lehetőséget, amelyek alapján később egyedi árajánlatot készítünk. Időt, figyelmet fordítunk rátok, sok-sok ötletet hozunk mi is. Sok órát foglalkozunk azzal, hogy a megálmodott meghívótok minden paraméterét a legtökéletesebben kidolgozzuk számotokra.

Az első, tájékoztató jellegű kalkulációban megadjuk a teljes tervezési díj összegét, valamint az opcionális gyártási díjakat. Ezt követően a megbeszélt igények szerint minden esetben egyedi kalkulációt készítünk, amelybe már a konkrét technológiák, papírok, stb. pontos árát is meg tudjuk adni.

Tervezés és gyártás

Az egyedi tervezésű meghívókhoz szükséges egyéni konzultáció elején elkérünk 30 000 Ft-ot, amely a tervezési díj-előleg, egyszersmind foglaló is. A konzultáció során rengeteg ötletet, kivitelezésre vonatkozó kulisszatitkot is megosztunk veletek, s megbeszélésünk után is sokat dolgozunk azon, hogy a lehető legkonkrétabb formális ajánlat is elkészüljön.

Abban az esetben, ha a kalkuláció megtekintését követően meggondoljátok magatokat és nem kéritek a meghívó tervezését és gyártását, a konzultáció díja nem jár vissza. A konzultáció, a közös tervezés és az azt követő egyedi terv leírása, a kalkuláció készítése, a Ti megrendelésetekre történő munka. Konkrét megbízásotok alapján végzett tevékenység, amelynek produktuma maga a grafikai és készítési tervet tartalmazó ajánlat. Ebben az esetben ez a konzultáció elején fizetett összeg az elvégzett konzultáció és tanácsadás munkadíja.

Amennyiben a kalkuláció elfogadását követően a tervezést és gyártást megrendelitek, a konzultáción kifizetett összeget természetesen a teljes tervezési munkadíjban jóváírjuk. Az egyedi tervezésről még részletesebben olvashattok cikkünkben.

Egyedi esküvői meghívó tervezés

 

Amit a Tailor Made konstrukció nem tartalmaz

Ha a konzultáció és az egyeztetés során olyan egyedi grafikai elem ötlete merül fel, ami nem szerepel a már rendelkezésünkre álló grafikák között. Ilyen lehet pl. az egyedi logó vagy monogram, kézzel rajzolt vagy festett díszítő motívum, egyedi kalligráfia. Ezek elkészítését a fenti díjak nem tartalmazzák, hanem egyedi megállapodás alapján, a kért grafikai munka bonyolultságától függően, személyre szabott árajánlat és megrendelés szerint vállaljuk.

A tervezés során létrejövő bármilyen egyedi klisé vagy szerszám gyártási költségeit az egyedi grafikai tervezés díja nem tartalmazza. Ha olyan egyedi tervet készítünk, amelyhez stancszerszámra, aranyozó- vagy dombornyomó klisére, bármilyen más, alvállalkozó által gyártandó eszközre van szükség, annak előkészítését, gyártását egyedi árajánlat és megrendelés alapján vállaljuk.

Grafikai tervezés négy különböző konstrukcióban, a legegyszerűbb tervezéstől, a teljesen egyedi, személyreszabott szolgáltatásig

A vízfestékes téli grafika, a meghívó és a boríték alapanyaga, a tipográfia és lay-out, a szöveg és grafika összehangolása, a kivitelezés és lényegében az egész meghívó úgy mindenestől, minden az egyedi tervezés során alakult ki.

 

Tervezz velünk! – grafikai tervezés közösen

A Tervezz velünk konstrukció keretében lehetőségetek nyílik a stúdiónkban, vezető grafikusunkkal közös munkában megtervezni a meghívótokat.

 

A közös tervezés menete és részletei

  1. Amennyiben felkeltette az érdeklődéseteket az ajánlatunk, írjatok egy levelet, benne a legfontosabb részletekkel: milyen stílust, színt, papírt, hangulatot, méretet, stb. találtatok ki, még jobb ha inspirációs ötletekkel, képekkel is tudjátok az elképzeléseiteket illusztrálni.
  2. Tervezőgrafikusunk alaposan átnézi a küldött anyagot és ha szükséges, akkor további konkrét kérdésekkel fordul hozzátok, hogy még az on-line konzultáció előtt legyen lehetőség felkészülni. Ezen kívül pedig összeállítottunk egy „vizuális kérdőívet” amiből kiválaszthatjátok a nektek tetsző grafikákat, stílusokat, színkombinációkat, betűtípusokat, tördelési és elrendezési ötleteket, hogy a személyes konzultációt tökéletesen előkészítsük.
  3. Ezeket az egyedi konzultációkat elpre egyeztetten tudjuk lebonyolítani, amikor csak rátok koncentrálva lehet tervezni és nem kell közben az aktuális napi ügyekkel foglalkozni. Ennek megfelelően  sok ilyen találkozót tudunk vállalni szombatonként 10:00 és 14:00 órai kezdéssel. Ezért ha szeretnétek lefoglalni az egyik alkalmat, akkor jelentkezzetek mielőbb, mert a szabad időpontok hamar betelnek.
  4. Foglalásotokat a tervezési alapdíj, 30 000 Ft átutalásával tudjuk befogadni, az összeg jóváírásakor lefoglaljuk és visszaigazoljuk számotokra a kért időpontot.
  5. Az alapdíj tartalmaz egy 90 perces közös  on-line tervezési konzultációt, amelynek keretében az előzetesen már egyeztetett grafikai információk alapján, közösen a géphez ülve terveket készítünk, akár több variációt is. Közben lehetőségetek van több ezer már korábban készített meghívó mintánk között válogatni, így rengeteg alapanyagot, kivitelezési és nyomtatási megoldást is láthattok és számos egyedi ötletből válogathattok.
  6. A konzultáció közben olyan egyedi kivitelezési ötleteket is sorra vehetünk mint az aranyozás, dombornyomás, személyre szabott tasak, boríték készítés, illetve bármilyen egyedi ötletetek gyakorlati megvalósításáról beszélhetünk, amelyekre egy nagyságrendi árkalkulációt is tudunk adni azonnal, így a képzeletetek szárnyalása közben az árak nem fognak elszállni.
  7. Ha a 90 perces időtartam kevésnek bizonyulna, akkor az idő lejárta után lehetőség van hosszabbításra, minden további megkezdett óra díja 10 000 Ft. De nem kell aggódnotok, nem fog telni az idő újraindítással, felesleges fecsegéssel vagy bármilyen technikai probléma kezelésével, kizárólag a veletek való egyeztetést és magát a tervezési időt számoljuk el. Ha közben valamiért szeretnétek megállni, akkor egy következő alkalommal újrakezdhetjük, illetve folytathatjuk a tervezést, akkor már az alapdíj nélkül, csak a 10 000 Ft-os óradíj mellett.
  8. A konzultáció után, az elkészült terveket pdf-ben elküldjük, hogy otthon is megnézegethessétek, együtt átbeszéljétek, szülőknek, barátoknak megmutathassátok. Ezzel együtt elküldjük a pontos árajánlatot, akár több kivitelezési megoldásra is, hogy alaposan átgondolva dönthessetek a meghívó végleges formájáról.
  9. Végül ha minden részletet egyeztettünk és az utolsó változatot jóváhagytátok, akkor nyomdába mehet a meghívó és indulhat a készítés.

 

Grafikai tervezés négy különböző konstrukcióban, a legegyszerűbb tervezéstől, a teljesen egyedi, személyreszabott szolgáltatásig

Tervezzük meg együtt a meghívótokat!

 

Egyéb tudnivalók

  • A lefoglalt konzultációs időpont módosítására, az időpont előtt maximum 48 órával van lehetőségetek.
  • A lefoglalt konzultációs időpont esetleges lemondása esetén, az átutalt foglaló 50%-át áll módunkban visszautalni.
  • Ha a közös tervezés során olyan egyedi grafikai elem elkészítésére lenne szükségetek, amelyek nem szerepelnek a már rendelkezésünkre álló grafikák között – pl. egyedi logó vagy monogram, kézzel rajzolt vagy festett díszítő motívum, egyedi kalligráfia, stb., azaz minden olyan grafikai elem, amelynek elkészítése nem lehetséges a helyszínen – annak elkészítését a fenti díjak nem tartalmazzák, hanem egyedi megállapodás alapján, a kért grafikai munka bonyolultságától függően, személyre szabott árajánlat és megrendelés szerint vállaljuk.
  • A közös tervezés során létrejövő bármilyen egyedi klisé vagy szerszám gyártási költségeit a konzultációs díj nem tartalmazza. Ha olyan egyedi tervet készítünk, amelyhez stancszerszámra, aranyozó- vagy dombornyomó klisére, bármilyen más, alvállalkozó által gyártandó eszközre van szükség, annak előkészítését, gyártását egyedi árajánlat és megrendelés alapján vállaljuk.
  • A közös tervezés során elkészített grafikai tervek eredeti forrásfájljait nem adjuk át, azok nyomdai kivitelezése kizárólag a Pimperneltől való megrendelés keretében történhet, harmadik produkciós fél bevonására nincs lehetőség.
  • A közös tervezésben létrejövő grafikai tervek és minden más grafikai / tipográfiai elem, a Next-Door Bt. szerzői jogi tulajdonát képezik, annak harmadik fél részére történő átadását, felhasználását vagy értékesítését nem engedélyezzük.

 

A Tervezz velünk! személyes szolgáltatást függesztettük! On-line igénybevehető konstrukciót ajánlunk,  amit akár vidékről vagy külföldről is igénybe tudtok venni.

 

Bármely grafikai tervezési konstrukció esetén felmerülő, egyéb technikai díjak

Névre szóló meghívók készítése – meghívottjaitok nevét minden egyes meghívón feltüntethetjük

Lehetőség van egyedi, névre szóló meghívók készítésére is. Ekkor nem az általános, „Kedves Családunk, Barátaink” a megszólítás, hanem például „Kedves Anya és Apa” „Kedves Mami és Papi” „Kedves Ági és Péter” stb. Ha így kéritek, akkor először a különböző szövegverziókat – tegező, magázó, egyes szám, többes szám, stb. – készítjük el, majd kérünk egy listát, amely tartalmazza a megfelelő szöveg+megszólítás csoportosítást.
A névre szóló meghívók elkészítésének technikai felára száz névig: 9000 Ft

Piktogramos programsor

Sok meghívónkban eleve benne van a piktogramos programsor, míg más kollekciókban „csak” részletes programsor szerepel. Ezt általában a helytakarékosság miatt készítjük így. Főleg az egylapos meghívók esetében nem biztos, hogy van elég hely a piktogramos programsor elhelyezésére. Mindezek miatt általános érvényű szabályt sajnos nem tudunk ezzel kapcsolatban mondani. De elviekben, bármilyen meghívót választotok, kérhettek bele piktogramos programsort, amihez a már meglévő sorozatainkból választhattok. A piktogramos programsor grafikai díja: 3000 Ft.

Ha olyan speciális piktogramra lenne szükségetek, amilyet még nem rajzoltunk, leírásotok alapján szívesen elkészítjük. A kért piktogram grafikai bonyolultságától függően, az egyedi piktogram rajzolási díja 2000 Ft/db-tól.

 

A pimpernel.hu honlapon minden eredeti elgondolás és alkotás, a honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármely alkotóeleme törvényi védelem alatt áll. Az oldalunkon minden terv, eljárás és rendszermegoldás a Polgári Törvénykönyv és a Szerzői jogi törvény hatálya alá tartozik. Az Pimpernel és PimpernelWeddings márkanév, a termékek tervei, jellegzetes tartalmuk, bármely alkotóelemük, a szoftverek, eljárások és az alkalmazott rendszerekhez kapcsolódó minden jog az Next-Door Bt-t illeti meg, és még a forrás megjelölésével sem használhatóak fel.